2013. március 22., péntek

Forintosított gyerekek

Az utóbbi időben egyre több cikk írója igyekszik számszerűleg meghatározni, "mennyibe kerül egy gyermek".  Maga a kérdés is furcsa, hiszen ennyi erővel azt is kérdezhetnénk, mennyibe kerül egy éppen munka nélkül lévő családtagunk vagy egy kisnyugdíjas szülő, aki segítségre szorul - vagy éppen mennyibe kerülünk mi magunk. A gyermek a család teljes jogú tagja, akinek ellátásához, felneveléséhez valóban pénzre van szükség, de nem egy épület, amelynek kiszámoljuk az építési költségét.

Gyermekcipő


Becsült adatok

Tanszerek
Egy 2007-ben elvégzett felmérés szerint (TÁRKI) gyermekünk felneveléséhez - születésétől a felsőfokú tanulmányok befejezéséig - mintegy 30 millió forintra van szükség. Frissebb adatok azt mutatják (Generali Biztosító), hogy ennek a fele is elég. A cikkek hozzászólóinak egy része szerint még ez is túlbecsült érték, hiszen kevesen költenek például egyetemista gyermekükre havi 90 ezret. Mások ugyanakkor kételkednek benne, hogy ennyiből valóban fel lehet nevelni egy gyermeket. Mindkét felmérés "reprezentatív" hivatalosan, tehát a magyar társadalom egészére igaznak tekinthetjük a kapott értékeket. A két felmérés eredményei közötti eltérés egy része adódhat abból is, hogy a TÁRKI kutatás beleszámolta a költségbe a háztartási munka értékét is. Az eltérés nagyobb része és a hozzászólók véleménykülönbsége viszont valószínűleg másból adódik. A családok többségében a gyermek annyiba kerül, amennyi maximálisan jut rá - vagy valamennyivel többe.

Hivatalos adatok

Gyermekétkeztetés
A KSH adatai szerint rohamosan - egyes régiókban drámaian - nő a gyermekszegénység. Ez a családok szegénységét is mutatja - minden ötödik gyermek szegény családban nő fel. A felmérésekből kiderül, hogy akiknek még nincs gyermekük, magasabb összegűre becsülik a gyermek ellátásának költségeit. A gyermeket nevelők többsége valószínűleg már reálisan látja helyzetet. A társadalom nagy része elítéli a leszakadó vagy éppen mély szegénységben élő embereket. A jelenlegi támogatási és segélyezési rendszer is ezt tükrözi. Jelenleg rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre azok a gyermekek jogosultak, ahol a család egy főre eső jövedelme nem haladja meg a 37.050 forintot. Ez a támogatás elsősorban a gyermekek étkeztetésében segít.
A regisztrált munkanélküliek száma megközelítőleg 500 ezer fő, amelyből egyenes következik hogy a családok jelentős részében él legalább egy munkahellyel nem rendelkező felnőtt is. Ők foglalkoztatást helyettesítő támogatást csak akkor kaphatnak, ha az egy fogyasztási egységre eső jövedelem nem haladja meg a 25.650 forintot. Egy gyermeket maximálisan 0,8 fogyasztási egységként lehet figyelembe venni. A támogatás összegének meghatározói szerint tehát egy gyermek 20 ezer forintból minimális segítséggel ellátható, iskoláztatható - kortól függetlenül. Ez a támogatás csak a munka nélkül lévő rászorulók egy részének jár. Vannak családok, amelyeknek ennél sokkal kevesebb összegből kell felnevelnie a gyermeket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése